Az Élettan története 1990-ig

Bár Hoffner Lajos működése idején (1826-1841) szerepel a tanrendben a boncz- és élettudomány, mégis valóságos élettani oktatásról csak a későbbi időkben eshet szó.

A Kunewalder-ház, amelyben 1858-tól 1881-ig az állatgyógyintézet székelt, egyúttal a híres Czermák Nep. János professzor vezetése alatt álló orvoskari élettani intézetnek is otthont adott.

Később Szabó Alajos (1818-1904) orvosdoktor, 1851-től a bonctani és élettani tanszék tanára " A házi állatok boncztana, tekintettel az élettanra" (1877) c. tankönyvében fektette le az élettan tananyagát.

Tanhoffer Lajos

Tanhoffer Lajos (1843–1905)

Változást az önálló állatorvosképzés egyetemi szintre emelésének programja hozott: ennek keretében szerveztek önálló tanszéket a physiologia számára (1872), és nevezték ki annak élére Jendrássik tanítványát, Thanhoffer Lajos (1843-1919) orvosdoktort, egyetemi magántanárt.

Thanhoffer a kísérletes irányt hozta az állatorvosi élettanba és ezen keresztül a hazai állatorvostudományba. Tökéletesítette Marey szfigmográfját és azzal értékes megfigyeléseket tett; módosította a Ludwig által szerkesztett dobkimográfot és Ludwig-Baltazar kronoszkópját; "inszektográf" –ot állított össze a rovarok légzésének és "enterográf"-ot az emlősök bélmozgásának regisztrálására. Vizsgálta, mely agyi központok ingerlése vált ki bélmozgásokat; mérte az agyvelő hőmérsékletét; különösen sokat foglalkozott a vérkeringés élettanával és sok más kérdéssel, amelyekről részint a hazai és a külföldi folyóirati szakirodalomban, részint könyvében számolt be. A kiváló rajzkészségű szerző saját gyönyörű rajzaival illusztrált közel 700 oldalas összehasonlító élettani könyve a magyar nyelvű kiadással (1883) egy időben Stuttgartban német nyelven is megjelent és nagy sikert aratott. Az élettan fejlesztése terén elért érdemeiért Thanhoffer professzort az MTA előbb levelező, majd rendes tagjává választotta, az uralkodótól kir. tanácsosi címet kapott (1888).

Az összehasonlító, a fizikális és az experimentális irányzat mellett Thanhoffer szaktudományát az ún. cellularphysiologia irányában is fejlesztette, ezért szövettani laboratóriumot rendezett be, s ott ún. "magasb élettani", azaz szövettani tanulmányokat folytatott. A struktúra és funkció kapcsolatainak felderítése kapcsán a szövettan kiváló tudósa lett, ennek köszönhette, hogy Lenhossék halála után (1890) az orvoskari II. sz. anatómiai és szövettani intézet vezetésére kapott meghívást.

Tangl Ferenc

Thanhoffer távozása után Regéczy Nagy Imre (1853-1891) orvosdoktor, majd az ő korai halálát követően Korányi Sándor (1866-1944) – a magyar orvostudomány későbbi büszkesége – oktatta a fiziológiát (1891/92), majd Tangl Ferenc (1866-1917) orvosdoktor vette át a tanszék vezetését (1892). Kora legnevesebb kutatói között kezdetben kórbonctani intézetekben, majd az állatorvosi akadémiára történt meghívása után neves külföldi fiziológusok mellett dolgozott. Az ő idején az élettani kutatások olyan intenzívvé váltak, hogy a tanszék keretei ezekhez nem voltak elegendők; Tangl (és Liebermann) javaslatára Állatélettani és Takarmányozási Kísérleti Állomás létesült.

Farkas Géza (1872–1934)

Tudományos munkássága igen sokoldalú volt. Kezdetben takarmányozási és fizikai-kémiai kérdésekkel, elsősorban a vérsavó molekuláris koncentrációjával foglalkozott, majd az állati szervezet energetikájának kérdéseit kutatta. Az általa konstruált (Tangl-féle) kalorimétert évtizedekig használták a szervezet energiatermelésének mérésére. Munkatársaival együtt a táplálkozás, a hőszabályozás, és az anyagcsere nemzetközileg elismert kutatója lett. Munkásságát látványosan demonstrálták az 1896. évi ezredéves kiállításon bemutatott élettani (és szövettani) eszközök, preparátumok. Korának egyik legtermékenyebb szakírója volt. Több hazai és külföldi folyóirat főszerkesztőjeként is tevékenykedett. Munkásságát 1902-ben az MTA tagságával, 1912-ben pedig az udvari tanácsosi cím adományozásával is elismerték. 1903-ban az orvoskari élet- és kórvegytani tanszékre távozott.

Farkas Géza

Helyét tanítványa, Farkas Géza (1872-1934) foglalta el, aki korábban két évig tanársegédként a tanszéken dolgozott. Kinevezése után, 1908-ban, az épületet átépítették, és arra emeletet húztak.

Szakmai érdeklődése kezdetben a vér hidrogénion-koncentrációjával és szén-dioxid-megkötő képességével kapcsolatos. Később a hangképződés élettana kötötte le érdeklődését. Megalapítója és elnöke volt a Magyar Phonetikai Társaságnak. Farkas Gézát 1921-ben a Pázmány Péter Tudományegyetem orvosi karának élettani tanszékére hívták meg.

Deseő Dezső

Deseő Dezső (1893–1967)

Utóda 1922-től Deseő Dezső lett ( 1893-1967). Korábban segédtanári beosztásban, majd 1927-től ny. r. tanárként dolgozott az állatorvosi élettani intézetben.

Tanszéki munkája mellett 1926-tól 1941-ig a Testnevelési Főiskolán rendszeresen tartott mozgásélettani előadásokat. 1945-től, három éven át, az állatorvosi fizika előadásait is ő tartotta. Nagy számban foglalkoztatott doktoranduszokat, akik szorgalmas munkájukkal a gazdasági állatok főbb élettani adatainak (vér, vizelet összetétele stb) meghatározását végezték el.

Deseő professzor tanári működése során a Tangl és Farkas professzorok idején háttérbe szorult szövettani oktatás újra nagyobb hangsúlyt kapott.

A II. világháború pusztításai az élettani tanszéket sem kímélték meg. Szerencsére az értékesebb műszereket sikerült biztonságba helyezni, így a kutatás is viszonylag rövid idő után újra indulhatott.

Bálint Péter

A főiskola 1948. évi átszervezése során a tanszékre Bálint Péter orvosdoktor nyert egyetemi tanári kinevezést. Ez idő során vált le a szövettan és a fizika oktatása, így a tanszék kizárólag a fiziológia és a fiziológiai kémia oktatására és kutatására összesíthette tevékenységét. Az utóbbiból alakult ki a biokémia oktatása.

Bálint professzor működése során korszerűsítették az élettan tárgyat. A korábbi tantermi bemutatások helyett élettani gyakorlatokat és demonstrációkat szerveztek. Élvezetes és didaktikai szempontból jól rendszerezett előadásait 1950-ig élvezhették a hallgatók, amikor az Orvostudományi Egyetem élettani intézetébe nevezték ki tanszékvezető tanárrá.

Az Állatorvostudományi Főiskolán eltöltött két év során korszerű veseélettani (klirensz) vizsgálatok indultak, amelyek eredményeiről 1949-től kezdődőleg a Magyar Élettani Társaság vándorgyűlésein számolt be a munkacsoport.

Gyarmatai Ernő

1952-ig a tanszék mb. vezetője és a tárgy előadója Gyarmai Ernő orvos-és állatorvosdoktor, egyetemi magántanár, az intézmény rendelőintézetének vezetője volt.

Kemény Armand

Kemény Armand (1914–1973)

Az 1951. évben belföldi tanulmányútra küldték Kemény Armandot, akit ezután, 1952-ben neveztek ki a tanszék élére.

Kemény Armand (1914-1973) személyében a tanszék élére első ízben került állatorvos-doktori oklevéllel rendelkező szakember. Az 1936-ban elnyert diplomája birtokában Jármai professzor mellett a kórbonctani intézetben dolgozott. Később (a Phylaxiában) elsőként írta le a ludak fertőző sinusitis betegségét. Majd részt vett abban a munkacsoportban, amely lerakta az antibiotikum hazai előállításának alapjait.

A tanszékre való kinevezése után fiatal kutatókat – főleg állatorvosokat – gyűjtött maga köré. Az oktatás tartalmában jelentős változást jelentett a gazdasági haszonállatokra orientált állatorvosi szemlélet fokozottabb érvényesítése. Rendszerező, klasszikus és általános műveltségét is mindig tükröző előadásai nyomán, tanársága idején, az élettan a hallgatók által legszívesebben látogatott előadások egyikévé vált. Az oktatás korszerűsítése részben az élettani gyakorlatok megszervezése útján történt. Élvezetes tantermi demonstrációkat dolgozott ki s mutatott be a munkatársaival együtt, melyek közül a leglátványosabb a Starling-féle szív-tüdő készítmény volt.

Nevéhez fűződik az "Élettan – állatorvostan-hallgatók és állatorvosok részére"c. tankönyv megírása, amely 1966-ban és 1974-ben (utóbbi posztumusz kiadásban) jelent meg. Mivel korán felismerte, hogy a biokémiát önálló diszciplinaként szükséges tekinteni, e szellemben írta meg könyvét a biokémia (N. Gáspár Zsuzsa) könyvével tökéletes integrálódással.

Eredményei közül kiemelendő az újszülött malacok éhezési hypoglykaemiájának leírása, továbbá a sav-bázis egyensúly, az anyagcsere neurohormonális szabályozásának, az aminosavak transzportjának vizsgálata, továbbá egyes szervetlen ionok mozgása a vér-agy gáton és /vagy a házityúk oviductusában. Mindig a korszerű és igényes kutatási eljárások kidolgozását szorgalmazta. Ezek közül említhetők a vér sav-bázis egyensúlyi állapotának mérésére szolgáló metodika, a korszerű aminosav-analízis, a matematikai-statisztikai analízis és végül az izotópmódszer alkalmazása. Elsők között volt, aki felismerte a nyomjelző módszer jelentőségét, és minden segítséget megadott munkatársainak, hogy az ehhez szükséges feltételek az Országos Atormenergia Bizottság támogatása révén megteremtődjenek. Ennek eredménye az volt, hogy 1958-ban egy C-szintű, 1964-ben pedig B-szintű radiozotóp-laboratóriummal bővült a tanszék. Tanársága idején 5 kandidátusi értekezés készült és került sikeres megvédésre, 3 hazai és 1 külföldi tanítványa, munkatársa lett egyetemi tanár.

Tudományos munkásságának eredményeit az állatorvosi körökön kívül a Magyar Élettani Társaság évenkénti vándorgyűlésein mutatta be. Ennek elismerését jelezte, hogy a társaság vezetőségi, majd elnökségi tagjává választották, és az 1969. évi élettani vándorgyűlést – elnökletével – az egyetemen rendezték meg.

Kemény Armand 4 éven át a főiskola igazgatóhelyettesi, 3 éven át az egyetem rektorhelyettesi teendőit is ellátta.

A tanszék vezetését Kemény Armand betegsége elhunyta után 1974 elején Pethes György (1926) egyetemi tanár vette át.

Pethes György

Pethes György 1950-ben szerzett állatorvosi oklevelet. 1948-tól dolgozik az élettani intézetben különféle beosztásokban. Főállása megtartásával 1948/49-ben az Orvostudományi Egyetem I. belklinikáján, 1954-1959-ben annak élettani intézetében mint levelező aspiráns dolgozott. Az osmo-és volumneregulatióval foglalkozó értekezése alapján szerezte meg a kandidátusi fokozatot (1960).

A tanszék kutatómunkájában az újabb élettani módszereket alkalmazta (klirensz-módszer, feltételes reflex módszer, izotóp nyomjelző technika, neutronaktivációs analízis, radioimmun-analízis). Kutatási területe az endokrin szabályozásra, a vízháztartásra, elsősorban az újszülött állatok élettanára és egyes mikroelemek hatásának vizsgálatára irányult. Később a szervezet immunélettani válaszainak endokrin szabályozásával, továbbá egyes antioxidáns vitaminok és provitamin élettani szerepével foglalkozik.

Az élettan c. tárgy elméleti és gyakorlati oktatásában idővel a gazdasági állatokra vonatkozó adatok ismertetése kapott hangsúlyt.

Pethes György a Magyar Élettani Társaság (egyik) alelnöke, az IUPS/WVA együttes a háziállatok élettanával foglalkozó bizottságának elnöke. Munkásságát több állami kitüntetés, valamint az O. Röder-emlékérem (1985) adományozása ismerte el.